Finomított, nagy szilárdságú lapos párna

1. Elektro-galvanizálásAz elektro-galvanizálás, más néven hideggalvanizálás az elektrolízissel történő eljárás, amelynek során a munkadarab felületén egyenletes, sűrű és jól kötött fém- vagy ötvözetlerakódási réteget képeznek. Más fémekhez képest a cink viszonylag olcsó és könnyen bevonható fém, amely egy alacsony értékű korróziógátló galvanizáló réteg, amelyet széles körben használnak acél alkatrészek védelmére, különösen a légköri korrózió ellen, valamint díszítésre. A galvanizálási technológiák közé tartozik a csatornagalvanizálás (vagy függesztőgalvanizálás), a hordógalvanizálás (kis alkatrészekhez), a kék galvanizálás, az automatikus galvanizálás és a folyamatos galvanizálás (huzalhoz, szalaghoz). Az elektro-galvanizálás a leggyakrabban használt bevonat a kereskedelmi forgalomban kapható kötőelemekhez. Olcsóbb és jobb megjelenésű, és fekete vagy katonai zöld színben kapható. Korróziógátló teljesítménye azonban átlagos, és a cinkbevonat rétegek közül a legalacsonyabb. Az elektrogalvanizálás semleges sópermet-vizsgálata általában 72 órán belül tart, és speciális tömítőanyagokat is használnak a semleges sópermet-vizsgálat 200 óránál hosszabb időtartamára, de az ár magas, 5-8-szorosa az általános horganyzás árának. A szerkezeti elemek rögzítőelemei általában színes és fehér cinkből készülnek, például 8,8-as és egyéb kereskedelmi minőségű csavarokból.

2. A krómozás elsősorban a felület keménységének javítására, szép megjelenésre és rozsdaállóságra szolgál. A krómozás jó kémiai stabilitással rendelkezik, nem reagál lúgokra, szulfidokra, salétromsavra és a legtöbb szerves savra, de oldódik hidrogén-halogenidben (például sósavban) és forró kénsavban. Mivel a króm nem változtatja meg a színét, használat közben hosszú ideig megőrzi fényvisszaverő képességét, és jobb, mint az ezüst és a nikkel.

3. A nikkelbevonatot főként kopásálló, korrózióálló, rozsdagátló és általában vékony bevonatú bevonatokra osztják.